- Látványosan zajlik az építkezés a BudaParton. Mi az ütemezés, mikor költözhetnek az első bérlők?

6 ütemben, várhatóan 8-10 év alatt, 30 épület - 15 lakó- és 14 irodaház, továbbá egy hotel - épül a Kopaszi-gát szomszédságában. Jelenleg az első ütem öt épületének kivitelezése zajlik. 207 ezer négyzetméter épül: négy lakó-, és egy irodaépület. Valamennyit jövőre adjuk át, azaz hamarosan megtelik a BudaPart élettel. A BudaPart GATE névre keresztelt irodaház a városnegyed kapujában, a leendő MOL Campus székház (amely a maga 120 méterével a főváros majdani legmagasabb épülete) mellett foglal helyet a Dombóvári úton. Az irodaépület feléből látható lesz az öböl vízfelszíne, s pár perc sétával a parton töltődhetnek fel a munkavállalók.  

- Változott-e a koncepció az indulás óta?

A koncepció nem változott: a belvárosinál kedvezőbb légtérarányú városnegyedben szellős és benapozott, jelentős részben vízre panorámás épületeket építünk, amelyek köré a természettel együtt élő, közösségi tereket is tervezünk. A BudaPart tehát egyesíti a városi és a külvárosi életforma előnyeit, egyszerre kínálja az urbánus életérzést és a vízparti, természetközeli nyugalmat.

 - Milyen bérlői kör döntött eddig a BudaPart mellett?

A DBH Serviced Office egy teljes szintet foglalt le abból a célból, hogy magas minőségben bútorozott állandó-, készenléti- és virtuális irodákat, valamint akár „egyórás tárgyalótermeket” kínáljon a mindenhez közeli, töretlenül népszerű újbudai irodapiacon. Ennek köszönhetően a kis- és középvállalkozások, start-upok előtt is megnyílik a lehetőség, hogy ilyen ideális helyen dolgozhassanak. Elmondhatjuk, hogy a kiskereskedelmi helyiségek már szinte teljes egészében elkeltek. Az energia- és a pénzügyi szektorból is érkezik bérlő, továbbá itt szeretnénk kialakítani a Property Market irodáját is.

 - Mi a helyzet a többi irodaterülettel?

A több mint egy év múlva átadásra kerülő GATE 40%-os foglaltságának elérése után megkezdtük a következő irodaházunk, a CITY bérbeadását is. Az épület összes többi irodaterületére is folytatunk tárgyalásokat bérlőjelöltekkel, így terveink szerint hamarosan több új tranzakcióról is beszámolhatunk.

- Több fogalom is használatban van Veletek, illetve a BudaParttal kapcsolatban: well-being, új-generációs városnegyed; talán a „multifunkciós” a legegyértelműbb. Hogyan áll össze a márkaépítés?

A BudaPart márkázási stratégiáját maga a lokáció adja, amely az ingatlanok legfőbb ismérve. Fejlesztési stratégiánk irányvonalát kezdetektől fogva meghatározta az urbánus közeg és a városnegyed természetközeli, mi több, vízparti arcának immár többszörösen díjazott harmonikus kettőssége. A 7 hektáros Kopaszi-gát magával ragadó hangulata és a Lágymányosi-öböl 11 hektárnyi vízfelülete igen közkedvelt a fővárosiak körében. Gyakorlatilag ez az érzés és a minőségi park gyűrűzik át az öböl túlpartja felé, és találkozik a legújabb trendekkel a BudaParton. Nem csupán épületeket és hívogató parkokat, hanem egy valódi közösségi lokalizátor szerepet is betöltő életteret szeretnénk itt felépíteni.

- Ez a városrész korábban elsősorban szabadidős célokat szolgált. Mi marad ebből?

A kapcsolatok kialakítását és ápolását egyrészt a szabadidős tevékenységek, mint például szabadtéri sportpályák, játszóterek, közösségi kert, illetve a zárt kutyafuttató helyszínének biztosításával szeretnénk elérni. A projektnek köszönhetően a Kopaszi-gát hangulata és többek között rekreációs funkciója kiterjed az öböl másik oldalára, új közösségi terek és zöldfelületek  jönnek létre. A BudaPart első lakóinak és dolgozóinak beköltözéséig egy applikációt tervezünk biztosítani, amely az akár látogatóként itt töltött időt lesz hivatott minőségivé emelni, olyan kényelmi szolgáltatásokkal, mint pl. parkolóhelyek foglalása, elérhető szolgáltatások, hasznos információk. Egy ingatlanfejlesztő ritkán vállal fel hasonló feladatokat, de a városnegyed minden ízében megérdemli és megköveteli, ezért fontosnak tartjuk a 21. századi technológiák alkalmazását. E mellett úgy gondoljuk, hogy a parkolási rendszer digitalizálása alkalmas az itt élők és dolgozók életének a megkönnyítésére, sőt, akár közösségépítésre is. Minden egyes épület zöld, LEED Gold minősítést kap majd, a városnegyedre pedig ún. WELL minősítést szeretnénk elérni, hiszen ez hűen tükrözi azt a szemléletet, amellyel a BudaPartot terveztük.

- Van elképzelés a tömegközlekedés kialakítására/fejlesztésére?

Az infrastrukturális fejlesztés az épületek kivitelezésével párhuzamosan zajlik. A közműhálózatokon túl ez a tájépítészetet és a tömegközlekedést öleli fel. Utóbbi, gondosan előkészített fejlesztés meghatározó a projekt sikere érdekében. A fonódó villamoshálózat meghosszabbításának és engedélyeztetésének utolsó lépésénél tartunk, amit még az önkormányzat felé vállaltunk. Ennek köszönhetően a BudaPart-projekt kötöttpályás kapcsolattal lesz összekötve a belvárossal. Újabb buszjárat indításáról, járatvonal módosításokról- és sűrítésekről is zajlanak az egyeztetések. Ezen felül MOL BUBI közbringarendszer, kerékpártárolók és elektromos autótöltő állomások telepítése is folyamatban van. A BudaParton, a forgalmas utak mentén épülnek az irodaépületek, s ezek ölelik körbe a lakóházakat. A két funkció között csökkentett forgalmú, egyirányú „körút” kerül kialakításra, ahol szabályozva lesz, hogy csak a meghatározott céllal érkező járművek használhassák azt. Jövőre már megtelik élettel a fejlesztés öbölmenti része: körülbelül 1000 fő él és/vagy dolgozik majd itt.

- Milyen új megoldásokkal találkozhatnak még az érdeklődők?

A rekreáció, a közösségi élmények és a magas építészeti minőség mellett elsősorban a fenntarthatóságot szeretném hangsúlyozni. Irodaépületeinkkel több nemzetközi minősítési rendszer követelményrendszereinek is megfelelünk. Ezek a minősítések mindegyike tartalmazza többek között a lokáció értékelését, de a legfrissebb tanúsítvány, a WELL már a belső terek kialakítását is figyelembe veszi. Ezen jellemzők mind fontosak a munkavállalók számára is, akikért folyik a harc a munkaerőpiacon. A juttatások mellett ma már érdemes ezt is fontolóra vennie a munkáltatóknak, hiszen az irodaépületek kategóriái közötti ár-érték arány különbözet elenyésző a bér- és járulékköltségek mellett. Mindez a sajátos, egyedi hangulatú arculattal válik teljessé, amely egyesíti a zöld környezet és a vízpart előnyeit, és magas minőségű irodák, szolgáltatások és lakások létesítésével válik hamarosan egy valódi, teljes értékű városnegyeddé.

https://www.budapart.hu/hu

https://www.budapart.hu/hu/irodak/budapart-gate

 

Irodakereso.info