Az irodakereso.info minden évben különdíjat ad annak az irodaháznak, amely a véleményünk szerint a leginnovatívabb, legbátrabb, egyben leginkább fenntartható választ tudja adni az irodapiac folyamatosan változó igényeire. Idén az Irodakereso.info a Loffice Irodaházat részesítette különdíjban. (Tervező: Paládi Építész és Mérnök Kft.). Ennek apropóján Klementz Katával és Pannival, a Loffice ingatlanfejlesztő cég társalapítóival beszélgettünk.

-    Szokatlanul bátor a fejlesztésük: egyrészt a helyszínválasztás miatt, másrészt a co-working koncepció favorizálása miatt, amely Magyarországon még mindig relatíve csekély szerepet tölt be. Önök tudnak valamit, előre menekülnek? Mi áll a projekt hátterében?

-    Klementz Kata: Ami a helyszínválasztást illeti, az első és ma is működő közösségi irodánk még 2009-ben a Paulay Ede utcában - egy szintén extrém épületben - nyílt meg. A hatodik kerülethez képest persze éles váltásnak tűnhet a sokak által még mindig mumus státuszú ‘nyóckerbe’ építeni a második bázisunkat. Valójában a Rákóczi térről nyíló műanyagfeldolgozó üzemet és a közvetlen szomszédságában található Salétrom utcai telket még a 2000-es évek elején vásároltuk. Ebben az időben az ingatlanszakma előrejelzéseire és a környék nagyberuházásaira támaszkodtunk, melyek már akkor előrevetítették, hogy az egykori rossz hírű negyed a főváros felfutó kerületei közé léphet. Mire az új Loffice központ megépítéséhez szükséges anyagi keret összejött és a stabil gazdasági helyzet is megvalósulni látszott, addigra 2020-at írtunk. Ez alatt a közel 20 év alatt organikusan elkezdett itt formálódni egy olyan - piaci szereplőkből, régi és új helyi lakosokból, valamint a környék rajongóiból álló - közösség, akik mind ugyanazt a célt tűzték zászlajukra: sikerre vinni ezt a rengeteg potenciált magában hordozó, izgalmas környéket.

-    Ez megmagyarázza a helyszínt, de a coworkinget nem.

-    Klementz Panni: Amikor 2009-ben elhatároztuk, hogy coworking irodát nyitunk, egyértelműnek tűnt, hogy a közösségi megosztáson alapuló gazdaság (sharing economy) és szolgáltatásainak kora irányába tartunk, hittünk a koncepcióban és annak létjogosultságában. Ebben a folyamatban az a szép, hogy nemcsak egy éppen aktuális trendről van szó, hanem egy olyan tendenciáról, amellyel lassan életünk minden területén találkozunk, a közösségi közlekedés rengeteg válfajától kezdve a gasztronómián át a lakhatásig. Budapesten 2009-ben egyedül mi üzemeltettünk megosztás alapú irodát, ma viszont a Google Térkép több, mint 50 helyszínt dob fel a ‘coworking’ kifejezésre keresve. A pandémia egyértelműen felhívta a figyelmet ezek létezésére és a szabadúszók és startupok mellett a különböző méretű vállalatok is elkezdtek alternatív irodai megoldásokban gondolkodni és azokat használni, és nagy örömünkre, látunk aktív törekvéseket a koncepció kiterjesztésére a vidéki városokban is.

-    A legújabb Loffice is a nyolcadik kerületben, a Déri Miksa utcában nyílt. Továbbra is bíznak a kerület fellendülésében?

-    Klementz Kata: Igen, és az utóbbi években a nyolcadik kerület igencsak a szívünkhöz nőtt, és mikor egyértelművé vált, hogy bővülnünk szükséges, mindenképp szerettünk volna a környéken maradni. Itt a turisták helyett jellemzően a helyiek köszönnek be hozzánk, például egy idős házaspár kézenfogva, vagy egy fiatal, bohém páros babakocsit tolva. Mindeközben a kedvenc specialty kávénkért is csak a sarokig kell mennünk. Az egyetemek közelsége miatt sok külföldi diák választja otthonául ezt a kerületet, és rengeteg az önkormányzat által finanszírozott vagy szervezett felújítás, történés is. A negyed sokszínűsége, autentikájának bája még inkább érvényesülni tud most, hogy egy utcafronti üzlethelyiségben kapott helyet az új coworking irodánk és a rendezvényterünk. Ezáltal láthatóbbak is lettünk és még könnyebben tudunk kapcsolódni a helyi emberek, értékek, programok sokaságához.

-    Nem akarom letörni a lelkesedését, de szóba kell hoznom a legforróbb témát, az energiaválságot.  Miként érinti Önöket, és miként reagálnak rá?

-    Klementz Panni: Habár szinte mindegyik irodaházunk mellőzi a fosszilis energiaforrások használatát, és a lehető legzöldebben üzemelünk, sajnos minket is érint a válság, és persze nem csak az energia terén. A legtöbb szolgáltatónknál és beszerzéseink alkalmával is erősen érződik az árak emelkedése. A hagyományos és szolgáltatott irodáinkat bérlők - ahogy eddig is - az irodapiacra jellemzően, külön fizetik az üzemeltetési díjakat, melynek jelentős része fogyasztás alapján kerül továbbszámlázásra, ezáltal a válság negatív hatásait a bérlők is saját bőrükön érzik. Korábban az üzemeltetési költségátalány összege évekig stagnált, most azonban annak gyakoribb felülvizsgálatát kívánja meg részünkről is a jelen bizonytalan helyzet. A közösségi munkaállomásaink esetében ezek a többletköltségek a csomagok árába ágyazottan jelennek meg.

-    Általában kérdezem: melyek a legfontosabb trendek az irodapiacon.

-   Klementz Kata: Ha az elmúlt 3 év tendenciáit vesszük alapul, akkor mindenhol a ‘flexibilis’, ‘hibrid’ és ‘virtuális’ kifejezések jönnek velünk szembe. Az ‘iroda’ szó helyébe ‘munkaterek’ kerültek, amelyek lehetővé tették, hogy a legváltozatosabb irodafajtákról értekezzünk: fix vagy alkalmi, otthoni (home office), pop-up, óradíjas stb. A cégek egyre nyitottabbá váltak a rugalmas megoldásokra, így az arra alkalmas méretű coworking irodáknak lehetősége nyílt egy nagyobb, corporate célcsoportot is bevonzani. A járvány hozománya továbbá, hogy mozgolódás tapasztalható a vidéki közösségi terek területén, látunk erre irányuló törekvéseket üzemeltetői oldalon is, de megnőtt az erre potenciálisan vevő közönség is, hiszen sokan vidékre költöztek vagy kétlaki életbe kezdtek a járvány idején. Egyértelművé vált, hogy a távmunkában dolgozóknak halmozottan igényük van egy közösségi találkozóhelyre, ahol szakmai és magán szinten is kapcsolódni tudnak másokkal. Ezt kifejezetten érezzük most a Salétrom és a Paulay Ede utcai épületeink kiadásának kampánya során is, mely épületeinkben nagyobb terek is felszabadulnak majd az elkövetkező egy/másfél évben. Még mindig jelentős igény mutatkozik ugyanis a fizikai irodákra, melyeknek szerepe átlényegülésüket követően is pótolhatatlan marad. Érdekes látni például, hogy milyen újkeletű elvárásokkal keresnek meg minket akár nagyobb startupok vagy többszáz fős multinacionális cégek 1200-3000 négyzetméteres irodaházaink kapcsán, melyek esetén már nem feltétlenül a teljes állományuk elhelyezése a cél, inkább az, hogy közösségi bázisként egy izgalmas irodai környezetet biztosítson csapatuk számára.

-    Közben a hagyományos irodák is átalakulnak. Elképzelhető, hogy a hagyományos irodák – vagy azok egy része – a közösségi irodák konkurenciájává válik?

-    Klementz Panni: Valóban, az irodapiac és a munkavégzés átalakulásával a coworking iparág is új érába lépett és új versenytársakat kapott. A cégek költségcsökkentő törekvéseik hatására igyekeztek kisebb alapterületen, kevesebb munkaállomást fenntartani, és munkaállományukat az irodai és az otthoni munkavégzés között rotálni, amely tendencia a lockdown intézkedéseket követően is jellemző maradt. Ebben az új rendszerben pedig már nem feltétlenül beszélhetünk coworking iparágról, hanem sokkal inkább egy, a már fentiekben is említett flexibilis irodapiacot szükséges vizsgálnunk, ahol a nagyobb irodaházak, a közösségi terek konkurenciáivá váltak. Az irodaóriások is kénytelenek voltak bevezetni rövid távú bérleti konstrukcióikat, és a coworking terek mintájára újraértelmezték a rendelkezésükre álló területbeli és infrastrukturális kapacitásaikat, melyekkel méretüknél és több lábon állásuknál fogva is, sok esetben előnyösebb helyzetbe kerültek közösségi társaiknál.

-    Önök Bécsben is érdekeltek. Mi a legfontosabb hasonlóság, illetve különbség az irodapiac szempontjából Budapesttel összehasonlítva?

-    Klementz Kata: A Loffice bécsi helyszíne két évvel első pesti irodánk nyitását követően startolt. Ausztriában a közösségi irodáknak, ahogy általában a közösségi modelleknek (pl. coliving) nagy hagyománya van. Bécsben számtalan iroda működik, melyek közül több szakágra specializált, multi-coworking vagy a hazai piacon szokatlannak mondható modell alapján, például perc alapon működik. A budapesti és bécsi irodák felszereltsége, elhelyezkedése és a szolgáltatás minősége tekintetében nincsenek említésre méltó különbségek. A bécsi vállalkozásindítást elősegítendő, mi évente megszervezzük Business Jump elnevezésű, ingyenes szakmai eseményünket, melyen a pénzügyi, adóügyi, jogi és cégalapítással kapcsolatos kérdéseken kívül irodapiaccal kapcsolatos segítséget is igyekszünk az Ausztriával szimpatizálók számára nyújtani.

A képre kattintva galéria nyílik. A fotókat Kudar Zsolt készítette.

 

Irodakereso.info