-    A budapesti ingatlanpiac egyik legizgalmasabb projektje a BudaPart. Hogy áll most a kivitelezés, illetve az értékesítés?

-    A BudaPart projekt legjelentősebb sikere 2019-ben kétségkívül az első lakóházak átadása volt. Emellett az irodák fejlesztésével is a tervezett ütemben haladtunk, aminek az eredménye hamarosan a nagyközönség számára is érzékelhető lesz, ugyanis hamarosan átadjuk a BudaPart GATE-et, a városnegyed első irodaházát, amely nemrég az Év Irodája versenyen elnyerte „Az Év Tervezett Kereskedelmi Projektje 2019” díjat. Az épület 11 emeleten bruttó 20.000 nm irodaterületen várja a bérlőket, melynek népszerűségét jól mutatja, hogy az aláírt bérleti szerződések és a szándéknyilatkozatok alapján közel teljes a bérbeadottság. Olyan cégek választottak minket, mint a DBH Serviced Office, az Atradius Magyarország, a Sió ECKES, a Semcon, a doTerra vagy a dán Novo Nordisk.

-    Hogyan folytatódik a történet?

-    Az irodaépületünkön kívül hamarosan újabb két lakóházat adunk át, valamint várhatóan még idén a Kopaszi-gát szolgáltatásai újabb kereskedelmi egységekkel egészülnek ki: az első fázisában megvalósuló négy lakó- és egy irodaház utcaszintjén többek között szupermarket, reggeliző, kávézó, pékség, fagylaltozó és mosoda is várja majd a lakókat, dolgozókat és látogatókat. Emellett pedig folyamatosan zajlik a következő irodaház, a BudaPart CITY fejlesztése és bérbeadása, ami várhatóan 2021-ben köszöntheti bérlőit, valamint jelenleg több új projekt előkészítése is zajlik: szálloda, további iroda- és lakóházak indítását is készítjük elő. A közel 10 éves beruházás végére összesen 13 irodaház és egy szálloda fejlesztését tervezzük, így 250.000 négyzetméternyi irodaterület és egy 180 szobás hotel is létrejöhet.

-    Tehát töretlenül mennek előre és bíznak a konjunktúrában.

-    Az építőipari konjunktúrában a tavalyi év közepén némi lassulás ugyan látható volt, de az irodapiacon azt tapasztaljuk, hogy a növekedés továbbra is kitart, köszönhetően a bérlői igények és a kereslet folyamatos bővülésének.

-    Miként változtak/változnak a bérlői elvárások, különös tekintettel a lassan, de biztosan növekvő bérleti díjakra?

-    Az irodapiacra jellemző, hogy mind a kereslet, mind a bérlői elvárások folyamatosan emelkednek. A bérlők számára egyre fontosabb az employer branding, ezáltal a munkavállalói igények sokkal hangsúlyosabb szerepet kapnak. A munkahely lokációja már csak egy a számottevő választási szempontok közül, a munkáltató számára ugyanis egyre fontosabb a közvetlen környezet és hogy a választott bérlemény extra szolgáltatásokat és rekreációs lehetőségeket is kínáljon. Az elkövetkező évek egyik legjelentősebb irodapiaci kihívása tehát az lesz, hogy a bérbeadó milyen megoldásokat kínál a megváltozott igényekre és mi lesz a válasza az új generáció által támasztott elvárásokra.

-    Önök milyen választ adnak?

-    A BudaParton egy modern, vegyes funkciójú városnegyedbe költözhetnek be a bérlők, ahol az A+ kategóriás irodák mellett számos szolgáltatás, feltöltődési alternatíva, valamint egyedülálló természeti- és vízközeli kikapcsolódási lehetőség várja a dolgozókat. A városnegyed irodaházaival a LEED és BREEAM minősítésre törekszünk, természetesen megfelelve a XXI. századi elvárásoknak és energetikai követelményeknek.

-    Újbuda népszerűsége töretlenül nő. Vannak további elképzeléseik a tervezőasztalon?

-    Úgy gondolom, hogy elfogultság nélkül mondhatom, hogy Újbuda az utóbbi időben egyre vonzóbb mind a lakásvásárlók, mind az irodapiaci befektetők tekintetében, amit jól mutat, hogy az elmúlt években a kereslet szignifikánsan növekedett a kerületben. Az tapasztaljuk, hogy a nagy, fővárosi irodanegyedek helyett a bérlők számára egyre fontosabb, hogy az irodaházaknak közvetlen kapcsolódása legyen a természethez, és minél több szolgáltatás elérhető legyen a munkahely közelében. A kerületben a lakó- és irodaházak fejlesztése mellett jelentős potenciált látunk a kereskedelmi- és szolgáltatóegységek, valamint a tömegközlekedés optimalizálásában is. A BudaPart projekthez kapcsolódóan ezért számos infrastrukturális fejlesztést valósítunk meg: a kereskedelmi egységek mellett többek között óvoda és gyógyszertár létrehozását is tervezzük, emellett pedig jelentős hangsúlyt fektetünk a városnegyed megközelíthetőségére.

-    Ha valamennyi, fent említett épület elkészül, több ezer ember otthona és munkahelye lesz a BudaPart. Mi a helyzet a környék infrastrukturális fejlesztésével, például a tömegközlekedéssel?

-    Folytatva az előbbi gondolatmenetet: Törekvéseinket mi sem bizonyítja jobban, mint a szeptember 16-án meghosszabbított útvonalon közlekedő 154-es busz, mely már a Kopaszi-gát és a BudaPart területét is érinti. Emellett az 1-es villamos az Etele tértől Kelenföldig meghosszabbított útvonalát 2019 nyarán adta át a főváros, mely így metrókapacitásnyi felvevőképességgel tudja szállítani az utasokat, de a városnegyed továbbra is megközelíthető a BKK 11-es és 12-es hajójárataival. Hamarosan elindulhat a 107E buszjárat, ami szintén érinti a városnegyed Dombóvári úti bejáratát, valamint várhatóan a közeljövőben elkezdődhet a Déli Körvasút fejlesztése is, aminek köszönhetően a BudaPart új megállót kap Nádorkert néven. Továbbá idén a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) döntött a Dél-Budát és Dél-Pestet összekötő Galvani híd megépítése mellett, aminek létrehozása jelentősen hozzájárul majd a kerület forgalomcsillapításához, és egyszerűbben elérhetővé teszi Budapest legújabb városnegyedét is. A keresletnövekedéshez pedig nagyban hozzájárul, hogy a XI. kerület jelenleg és a következő években még több jelentős infrastrukturális átalakuláson fog keresztülmenni, így ez a tendencia várhatóan a jövőben is kitart Újbudán.

További információ: BudaPart Facts&Figures  https://www.budapart.hu/assets/uploads/files/0347f-budapart_tenyek_es_adatok.pdf

A képre kattintva galéria nyílik.


Irodakereso.info